2010. május 30., vasárnap

LONG RUN 2009.07.17.


Korán keltünk, mivel 11-ig elkellett hagyni a szobát és a csomagokat az utolsó session előtt elvittük a Baker street-i Park Plaza Hotelba, ahol lehetőségünk adódott Ádám révén letétbe helyezni őket. Majd ide jövünk vissza hajnalban játék után és innen megyünk a reptérre.

Közben elfogyasztottunk az ottani tube station melletti pubban, egy borzasztó szarul sikerült steakes hamburgert. Eltöltöttünk a helyen két órát és gondoltam miközben lazítunk bepótolom a blog elmaradásaimat és elküldöm a barátaimnak, de a WIFI nem működött korrektül, így nem tudtam csatlakozni. De ami fontosabb, hogy utólértem magam, aktualizálhatom az írásokat.

Dani sétált egyet és mivel ezeken a helyeken nem lehet dohányozni.. Csak külterületen illetve erre külön kijelölt helyen, így az idő nagy részét az utcán töltötte. Találkozott David “Kitt” Hasselhofal a metromegálló bejáratánál. Nagy felhajtás volt, sok újságíró, kamera.. etc. Neki tetszett a sztori, hiszen nem minden nap találkozik az ember Pakson vagy akár Pécsett sem Kitt sofőrjével.. :)

Miután lemerült a laptop, gondoltam indulhatunk is. Egyik ismerősével összefutottunk a Trafalgaron, majd utána mentünk melózni. Délután 4.30-kor már asztalnál ültem, ilyen sem volt előtte, hogy ennyire korán érkeztünk volna.

A lapsivatag tobább folytatódott, de ami pozitívum, hogy egyre jobban és magabiztosabban játszom meg pozíciókat, könnyebben megtalálom az ellenfél gyengeségeit, türelmesebb lettem, mint előtte. Ami még fontos, hogy megtanultam tisztelni a pénzt. Régen mondtam már ehhez hasonlót, de elkezdtem tisztelni azt amiért dolgozom és végre látom magam előtt azt, ahova elszeretnék jutni. Nem kell álmokat képzelni mögé, abszolút racionálisan látom az utamat a csúcs felé, csak sikerüljön kiülni. :)

Egyetlen parti ami valamilyen szinten megmaradt bennem mikor 99-et kaptam dealerben és a két limpelőt büntetve emeltem 12-ig, majd egy megadás érkezett. Flop: J108 rainbow, ch-ch következett, majd a turn 2-es és a csekkje után beteltem 12-t, amit ő csak megadott. Imádkoztam a river J-t, hogy tudjak megadni, mivel J-re total nem tettem és vmi szutyadékkal evezett bb-ből. Megjött. River J és érkezett is a 28-as bet amit én instacalloltam, majd muckolt a csóka.

Este 9 körül már mikor kezdett az asztal annyira megfeszülni, hogy nem volt játszható playa az asztalnál, akkor sikerült kapni egy szaudi fiatal srácot,a ki sztem volt vagy 160kiló, de baromi jó arc volt és mint kiderült később alábecsültem, jól gondolkodott és nem érdekelte a pénz. Ennek ellenére nem töltötte meg az asztalt chippel, de amikor ő játékban volt akkor én is. Remélem nem tűnt fel neki, hogy miután Ő megadott Én is partiban voltam. Pozícióm volt rajta és mikor nem voltunk handben akkor jól eldumáltunk a fociról, meg a tegnapi Egyiptom-Brazil meccsről. Éjfélre úgy belelendültem, hogy a sivatag ellenére felkúsztam plusz háromszázig. Nagytestű barátom elment, majd érkezett pár részeg (Ádám szerint manager, akik hiába jó üzletemberek nem képesek elfogadni, hogy kártyázni nem tudnak) akik közül Wesley volt a leghangosabb,de tényleg szimpatikusan viselkedett és minden handben bocsánatot kért ha nyert és leszögezte, hogy most tanul játszani. Nem baj, ez drága tanulópénz lesz gondoltam magamban. Az asztal short lett, aminek nagyon örültem és kezdődött is a mészárlás. :) Jól jöttem ki egy pár partiból mivel sikerült kiemelnem mindenkit (elhitettem, hogy most nagyon jön a zsuga, jelzem semmim nem volt szokás szerint) és gyorsan plusz ötszázban találtam magam amivel nyugtáztam is a napot. Már agyaltam, hogy hol találunk taxit, mi lesz a reptéren etc. Cashout hajnali kettőkor és vártam Danit, szurkoltam neki.

Taxi, csomagok felvétele majd indulás Lutonra. Közben megbeszéltük a nap történéseit és megkaptuk a fülest, hogy este jó parti lesz a szokásos vidéki mezőnyben 1000/1000-et játszunk és lesz rajtunk kívül még öt ember. Akkor úgy gondoltam, hogy nem fog beleférni,de végül mint ahogy ezt majd később is olvashatjátok heroikus küzdelemmel részt vettem a játékon, nem is rosszul végezve. Következő bejegyzésemben írok egy összegzést az utóbbi napok tapasztalatairól.

2010. május 8., szombat

IRISH G(U)Y 2009.07.16.


Az előző napi szép profit után és a délelőtti 10 órás lefekvés ellenére frissen ébredtem délután 5 előtt. Hogy miért feküdtem olyan korán.. háát mert Dani barátom küzdött vagy reggelig én meg az utolsó három órában csak szurkoltam neki, hogy hozzon egy nullszaldós napot. Mélyről jött vissza, párszor természetesen lemákolták, de ebben a mezőnyben ez nem újdonság. A végeredmény -10Łlett, ami nem rossz, tekintve az előzményeket. Wellplayed Dr. Mushroom. :)

Az asztalok összetételéről keveset írtam, ami így utólag hiba, de nehéz lenne 5-6 kategóriát megállapítani. Vannak az SS-ek, vannak regularok-cápák, vannak szórakozó fiatalok és vannak természetesen standard játékot játszó átlagos OK playerek.. na meg a kínaiak.

Az napi asztalom összeétele a következő volt. Egy francia (nem az akiről korábban írtam) aránylag laza játékos, aki a nap végére annyira befeszült, hogy 2 óra alatt egy partit játszott. Korábban összehaverkodtunk egy litván sráccal, aki regularnak minősülne, és nagyon jól gondolkodik de sztem kicsit elszívta már az agyát, ő is helyet foglalt. Egy nagydarab india születésű rapper srác, southparkos pólóban, ő egy ok playa. Egy pakisztáni alacsony, sunyiképű pókerezni nem tudó 30 körüli ürge. Ő volt az egyik fish aki miatt ott ültünk, nah meg előtte heverő 300-400 chipért. Csatlakozott hozzánk egy másik regular is aki britt születésű, mint kiderült és valami telekommunikációs cuccban utazik, az egyik előző este kb 1.5k-val kesselt ki. Verhető volt a srác, és sikerült is párszor meglovagolnom a feszes imagemen keresztül a betjeit pozícióból, kb 120-at köszönhetek neki illetve az ő emeléseinek. Dimitrijről még nem esett szó, aki echte orosz, pro playa és okos, kb 26-30 körüli lehet. Nagyjából ilyen összeállításban kezdődött a játék.

A napra a legjellemzőbb az a halak befogása és a prok kímélése volt. Két partim van amit érdemes valamilyen szinten megemlíteni, egyéb iránt borzasztó card-dead vagyok már jópár napja és nem is tudom, hogy miért bírom ilyen jól, de 10-12 óra game nem esik rosszul.. sőt! 8 óra után kimondottan frissnek érzem magam. Megedződtem és kezdem magam igazi grindernek érezni.

Ide egy speciális játék kell ami a sok-sok ss ellen megfelel, nah meg türelem. Lássuk a handeket.

A.Jay (litván srác) ellen volt az első partim ahol KJ pikkel dealer előtt egyel harmadikként calloztam 11-et, négyen néztünk floppot. Ad 4d Ac érkezett, mire egy emelés A.Jay-től elölről 15Ł, egy call, majd én is call. Mondom magamba, hogy melyikük játsza el az ászt és melyiknél van valójában. Turn: 8as, no flush. A.Jay betel 50-et, amit csak Én tartottam. Riverre érkezett a királyom, ami megnyugtatott. A tellekből és a korábbi tapasztalatok alapján leszűrtem, hogy kizárt az ász nála. Tisztában voltam vele, hogy nálam van a nyerő kombináció és ezen felbuzdulva, miután elcsekkelte a rivert az egyik legszimpatikusabb játékos akivel kint összeismerkedtünk, megkérdeztem mennyije van még és a válasza az volt,hogy bedobta a lapjait. Megkellett ennek ellenére mutatnom a lapjaimat és kicsit méltatlankodva, de tudomásul vette, hogy megvertem.

A következő egy kisebb mák amikor is bb-n 55-el megadtam egy UTG 10fontos emelését, majd az AK2 floppot jónak tartva ch-ch. Turn 3-as, enemy bet 15 én rr 55ig, ő call. River 5-ös lol, megmenekültem én betelek elölről 80at majd megadja..loller. Ship it! Igazi calling-station vagyok. :P

Ezen a két említhető partin kívül, csak lap nélkül nyertem. Blöffökkel, semi blöffökkel építkeztem, majd a nap végére sikerült összeharácsolni ötszáz pluszt kábé. Mondhatni időben befejeztem a játékot, hajnal kettőkor már nem játszottam, csak tébláboltam várva Danira. Az Ő asztalukhoz leült fél négy körül egy bicskanyitogató stílusú ír srác, aki folyamtosan méregette Ádám barátomat, aki megfelelő inteligenciával kezelte a helyzetet. Én nem lettem volna ennyire elnéző és biztos,hogy megmutattam volna neki, hogy milyen színű is a posztó közelről. Azért nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki, megkérdeztem, hogy honnan való mire a válasza Írországból.. erre én gondolhattam volna.  Remélem volt annyi inteligenciája, hogy érezte az intrikát és a cinizmust. Ha nem akkor meg sajnálom. 

Fél 5-kor indulás haza és egy jó négy órás alvási session, majd check-out.

2010. április 18., vasárnap

GUTSHOT CALL 2009.07.15.



Vasárnap olyan délután kettő felé ébredtünk majd egy könnyűnek nem mondható pizzát fogyasztottunk a belvárosban egy olasz étteremben majd ezután vetettük magunkat a habokba. Délután három körül alig ment mindössze pár cashasztal, de a várólistások és mi egy frankó 6max asztalt tettünk ki. Egyből a székben találtam magam és már kaptam is a lapokat. Nagyon tetszik az itteni kaszinós légkörben, hogy minden annyira gördülékeny és tiszta. Nem kell várakozni, nincs ordibálás vagy felesleges handelemzés.. vagy csak ritkán.. Nincs mocsárkezűzés.. Most, hogy végig gondolom senkinek sem jutott eszébe szidni a dealert vagy egy f..ing river sem hangzott el, maximum mindenki magában káromkodik, de tiszteletben tartja a játszótársakat és a személyzetet. Ez hihetetlen lehet a magyar pókeres közegben edződött játékosoknak, de nem kellett messzire mennünk, hogy némi kultúrára leljünk e téren.:)

Az első handem egy öt fontos élővak utáni három megadás, majd én cutoffon egy KQ-val 29-ig éreztem jónak magam és büntetve a limpelőket, egy steelmovenak sem lenne utolsó. Ketten maradtunk partiban oop callozta az emelésemet és egy szép 75 fontos kassza közvetlen igénylői között találtam magam. A flop nem volt rossz, J105 két káróval.. első körben egy 50 fontos emelést tartottam, majd a turn 2-es után hosszú gondolkodás után újra 50et betelt, amit megemeltem 130-ig.. megint ólomlábakon járt az óra, de végül megadta a tétet. Riverre a megváltó 9-es érkezett, de megérkezett vele a szín is. Előttem check, majd én is passzoltam tekintettel a boardra. Nem derült ki milyen lap volt nála, de nem is érdekes. Lényeg, hogy sikerült behúzni.

Egy fekete asszem bahreini srác ellen sikerült csapatnom egy nagyot a rollomon, mikor is SB-ből Q6s-el kiegészítem 5 játékosnál az elővakos handet. Flop Q86. Lol, mi legyen.. chekkelek várva arra, hogy valaki nyisson, erre a D-ben ülő próbál 15 fonttal dominálni mire én visszaküldöm 60-ig és egy meglepő call érkezik középről..hiperlol. Gyanus. Vagy fish vagy monster. inkább fishnek nevezném, mint utólag kiderült, de összességében nem változtat, hogy mit gondolok. :)
Turn 9-es, mire én csekkelek majd ő emel 90-et, amire allinteszem 260Ł-ig és easy callol.. itt már éreztem,hogy baj lesz. Beesett a lyuksora 107offra, ami nem is lenne gáz ha nem egy 700 fontos kasszában kéne javulnom riveren fullra. Next time. A szépen összeépített plusszomat elvitte a fish..:(
A turn allinen utólag túl agresszív, gyakorlatilag feleslegesnek mondható. Annyira veszélyes kártya a 9-es, hogy utólag belátom hibáztam. Túlságosan lendületben éreztem magam, nem volt +EV-s turn shove miután limpelt kasszában check-callt játszott egy bet-raisere.. majd turnon a checkemre elkezdett tüzelni, kérdés, hogy ilyenkor elkell dobni a kétpárt? Háát igen!:)


Közben annyira befeszült az asztalunk, hogy 6-7-en maradtunk és váltani kellett. Danival akadtam össze a következő lényegesebb handben ahol moster potot építettünk. UTG-ből 10ig hívtam 35 káróval, 5 call.. mondom wp.. Flop 367 két treff és egy káró nálam ugye pár+lyuksor+backdoor flushdraw.. de nézzük, mit is tehetünk. Ch-ch után betelek 35ig majd 4 callt kapok.. magamban dübörög az unhappy lol. Turnre megkapom a flushdrawmat egy 8-as formájában, amire 75ig hívok és egy megadót kapok Danitól, mondom mi a fenére callozgat nekem, hiszem ha lapja van akkor mindenképpen egy visszaemeléssel kellene tudatnia velem, hogy fékezzek.. ugye ez lenne a normális.. erre csak húzgálja az oroszlán bajszát a megadásaival. Riverre megjött a drillem, de nem esett egy flös sem. Én betelek 100-at majd hosszú-hosszú gondolkodás után megadja. Fishcall, ez a véleményem. 108 treff volt nála, amit simán eldobathatott volna, vagy turnon ha meggyőzően visszahív és nem vár akkor is megúszhatta volna. Húztam vele egy szépen felépített kasszát, that's it.